„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, ...” (Máté 6,9-13)

Különösen hangzik ez a kérés első hallásra, hiszen tudjuk, hogy a kísértések a kísértőtől származnak, nem Istentől. Ahogy Jakab apostol is írja: „Senki ne mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és Ő maga sem kísért senkit a gonosszal” (Jakab 1,13). Az nem valószínű, hogy Jézus rossz helyre címezte a kérdést. De akkor mit is kér itt a mennyei Atyától?

Jézusnak ez a kérése arra mutat rá nagyon világosan, hogy Isten a Sátán fölött is Úr! Ő csak addig környékezhet meg minket kísértéseivel, ameddig azt Isten megengedi. Jézus pedig ismeri esendőségünket, hogy milyen könnyen elbukunk. Ezért tartja olyan fontosnak, hogy kérjük Isten védelmét, már előre. Így is fogalmazhatnánk: „Uram, védd meg szívemet a kísértések támadásai között!” Megerősítő bíztatás, hogy még ezt is kérhetjük Tőle, de alázatra is tanít - hisz talán nehéz bevallani, hogy rászorulunk az Ő védelmére. 

Tegyük meg: A Sátán kísértései ezer felől támadnak, hiába élünk bezártságban. Sőt, bizonyos kísértések most erősödnek csak fel igazán. Melyik az a területe az életemnek, ahol különösen is sebezhető vagyok? Ahol érzem, hogy kezdem feladni a harcot? Kérjem az Ő védelmét, kérjem az Ő erejét!  Ahogy egyik énekünk sora mondja: „Győztes leszek, csak légy Uram velem!” (Ék. 511, 4.) És ha már az énekeknél tartunk: ezek is lehetnek fegyvereink a kísértések közötti harcban. Hiszen az énekek is imádságok. Vegyük elő az énekeskönyvünket, és énekeljünk bátran – ez átformálja, és Istenre tereli a gondolatainkat. (Vagy ha nincs merszünk hozzá, esetleg nem ismerjük a dallamot, akkor olvassuk fel a szöveget!) Kezdésül néhány javaslat Énekeskönyvünkből: 254, 264, 265 275, 464.