„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;” (Máté 6,9-12)
Hogy Jézust mennyire komolyan gondolja imádságának ezt a részét, az mutatja legjobban, hogy ez az a gondolat, amit az egész imádságból kiemel, és még egyszer, nyomatékosan megismétel az imádság után (Máté 6,14-15). Isten a bocsánatkérésemet csak akkor fogadja el, ha én is hajlandó vagyok megbocsátani másoknak, azaz el tudom és akarom engedni, amit a másik vétett ellenem.
Ez nagyon szépen hangzik, de hogyan várhatja azt Jézus, hogy ezt valóban meg is tudjuk tenni, amikor mélyen megbántanak, netán súlyos károkat okoznak nekünk? Még akkor is, ha eszünkkel tudjuk, hogy a bennünk égő harag és neheztelés minket előbb pusztít el, mint azt, akire haragszunk? Hogy lehet elengedni, megbocsátani...ezt? (Lehet, hogy most nekünk is eszünkbe jut olyan bántás vagy fájdalom, amit elszenvedtünk másoktól.) Sok oldalról körül lehetne járni ezt a kérdés, de Isten Igéje most hadd segítsen két történettel, amit érdemes kikeresni.
Az egyik Józsefé (1 Mózes 37-50). Biztosan sokunknak ismerős, de érdemes újra elolvasni! Hogyan tudott József ilyen nagylelkű lenni testvéreivel szemben, akik életére törtek és megalázták? Egyetlen módon: József tudta, hogy nincs nekik kiszolgáltatva - az élete Isten kezében van. Testvérei csak mellékszereplők a történetben. A történet valódi rendezője Isten maga. Ezért tudta ilyen biztosan kimondani, amikor hosszú évek múlva újra találkozott velük: „Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani.” (1 Mózes 50,20 Károli f.) Megbocsátani az tud, aki tudja: élete nem emberek szeszélyének vagy akár rosszindulatának van kiszolgáltatva, hanem Isten kezében van elrejtve.
A másik történet azé a szolgáé Jézus példázataban, akinek hatalmas adósságát elengedte ura, de ezek után, amikor szolgatársával találkozott, aki egy kisebb összeggel tartozott neki, elkezdte azt fojtogatni (Máté 18,21-35). Megbocsátani az tud, aki kegyelemből él. Aki boldog örömmel van tudatában annak, hogy a Mennyei Atya Jézusért megbocsát neki, és megbocsátott ma is, századszor, ezért ő is tud nagylelkű lenni azzal, aki nem érdemli meg. Hiszen mindig felidézheti: én sem, és mégis bocsánatot kaptam!
Tegyük meg: Ki az, akinek ma meg kell bocsátanom, és el kell engednem az „adósságát”? Tegyem meg, mert nekem is elengedte Isten.